×
CIVIL SZERVEZETEK
Nagy öröm, hogy kézműveseink és termelőink idén is a természet ébredéséből ihletődve készített márciuskák gazdag kínálatával érkeztek.
Segítünk a hajléktalanokon! A Maurer Alapítvánnyal és a Szatmárnémeti Szociális Igazgatósággal közösen a bajba jutottak napi rendszerességgel ételt és meleg teát kapnak, hogy könnyebben átvészeljék a most kezdődő nagyon hideg időszakot.
A civil szervezetek továbbra is a legfontosabb partnereink!
Ha Ön ismer olyan személyt, akinek hajlékra vagy élelemre van szüksége, kérjen segítséget a 0748 109 853-as telefonszámon.
Év végi ünneplés és kántálás között a Jiului utcai Idősgondozó Központ „napközisei” előtt mutatta be Kereskényi Gábor polgármester azt az oklevelet, amelyet a szociálisügyi téren kifejtett tevékenységéért kapott az illetékes minisztériumtól a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a vele együttműködő civil szervezetek.
Országos szintű elismerés a szatmárnémeti önkormányzatnak a szociális téren nyújtott ezévi teljesítményéért.
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság és a Motivation Romania Alapítvány közös tevékenység keretében, az Uzinei utcai Multifunkcionális Szociális Központban  ünnepelte a Fogyatékkal Élők Világnapját. 
Egy szatmári férfi nagy meglepetéstben részesítette a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság alárendeltségébe tartozó intézmények kedvezményezettjeit. A nem mindennapi ajándékból a hajléktalanszállón menedéket keresők és az Alter Ego Multifunkcionális központba járók is részesültek.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a civil szervezetek közötti együttműködés már a világjárvány kirobbanása idején is rendkívül sikeresnek bizonyult, a közös munka pedig az ukrajnai háborús konfliktus alatt is eredményesen folytatódott. 
A Szatmárnémeti Északi Színház is csatlakozott az #acces2edu-#go2school legújabb, immár második kiírásához. A projekt legfőbb célkitűzése az iskolaelhagyás csökkentése.