Egyebek mellett a Szatmárnémeti-Óvári gyorsforgalmi út M3-as autópályára történő csatlakozásáról és a kerékpárútjaink összekötéséről egyeztetett ma Lázár János és Cseke Attila miniszter urakkal és Nagy Bálint közlekedésügyi államtitkárral Kereskényi Gábor polgármester.
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, illetve Nyíregyháza polgármestere, dr. Kovács Ferenc közösen ragadtak lapátot és három csemete földbe ültetésével demonstrálták példamutatásukat a jelenlévő diákoknak.
Az elmúlt években is több milliónyi támogatást sikerült lehívnunk városaink és ezáltal régiónk fejlesztésére, és ezt kell tennünk a továbbiakban is. Európa és a világ változik, és ezzel együtt változnunk kell nekünk is, ugyanakkor arra kell törekednünk, hogy a változások után is megőrizzük az értékeinket.
Ezen a hétvégén kerül megrendezésre az év első olyan rendezvénye, ahol a fiatalok megtapasztalhatják az electro & dance fesztiválok élményét, és mindezt itthon, Szatmárnémetiben. A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ és az Aushopping bevásárlóközpont közös célja, hogy a lehető legtöbb minőségi rendezvényt kínálják a fiataloknak.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat
Válasszon cookie-t
Süti szabályzat
Szöveg nagyítása
Szöveg zsugoritása
Fekete/Fehér
Magas kontraszt
Negatív kontraszt
Világos háttér
Linkek hangsúlyozása
Olvasható betűtípus
Audio
Visszaállítás
Modulul citire text este activ. Vă rugăm permiteți ,,autoplay" paginii web sau dați click pe buton pentru a permite citirea textului.